A város nagyrendezvényei

Nemzetközi Birkanyíró és Birkapörköltfőző Verseny

A Nemzetközi Birkanyíró és Birkapörköltfőző Versenyt 2001-óta minden év áprilisában rendezzük meg. A rendezvény célja a hagyományos falusi életmód megőrzése, az őshonos állatok bemutatása és a tradicionális állattartás megtartása. A programok között szerepel többek között a kézi és gépi birkanyírás, a birkaételek elkészítése, ostorpattogtatás és lovas bemutatók. A rendezvényt kultúrprogram és kézműves vásár is színesíti.

Mosolytenger gyermekfesztivál

A Mosolytenger gyermekfesztivált 2009-ben szerveztük meg először. A rendezvény 0–12 éves korú gyermekek számára kínál szórakozást, játékot, illetve tanulást. A program kitűzött célja, hogy olyan helyszíneket biztosítson a gyermekek számára, ahol megtalálják a számára érdekes kihívást, foglalatosságot, legyen az kézművesség, bábelőadás, koncert, ügyességi játék, sport vagy egyéb verseny. A családok ingyenesen vehetnek részt a fesztiválon.

Tiszavirág Fesztivál

2013-ban első alkalommal tartottuk meg a fesztivált azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet a Tiszára és annak élővilágára, különös tekintettel a világon egyedülálló természeti jelenségre, a Tisza virágzására. A kétnapos fesztivál sok ezer ember örömére változatos zenei kínálatot, sokszínű kulturális programot, gasztroélményeket varázsol Zenta gesztenyefasorral díszített Tisza-partjára. Szeretnénk, ha ez a június közepi rendezvény hagyománnyá válna.

Motoros találkozó

2008 óta várja minden évben a motorosokat a találkozó. A rendezvény főszervezője a zentai Zyntharew motoros klub. A vendégek különféle vetélkedőkön és játékokon próbálhatják ki tudásukat, ügyességüket.  A háromnapos rendezményen helyi és nemzetközi előadók is szerepelnek.

Kárpát-medencei Aratóünnepség

Minden év aratási időszakában rendezik meg a Felsőhegy településnek méltán hírnevet hozó Kárpát-medencei Aratóünnepséget, melynek gyökerei fél évszázadnyi távlatába nyúlnak vissza. A rendezvény látogatóit számos érdekes program várja, melyek közül kiemelhetjük a hagyományos kézi és gyors kaszálást, az „aratófrüstük" elkészítését, a tarlófutást, lovaskocsi-toló versenyt, az aratókoszorú-kötészeti és az ostorpattogtató versenyt. A rendezvény kísérőprogramjaként népes főzőverseny és kultúrprogramok is várják az látogatókat.

I love Zenta – A hely, ahol barátokra találsz  

Az augusztusi programkínálat része az I love Zenta fesztivál, amelynek fókuszában a zentaiság áll. A szervezők célja a külhonban élő Zenta-kedvelők idecsábítása, hogy az itt élő rokonaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel együtt ünnepelnek. A fesztivált sokszínű kulturális és zenei program kíséri.                           

Zenta város ünnepe

Az 1990-es évek óta szeptember 11-e – az 1697-es zentai csata évfordulója – Zenta város ünnepe. A többnapos rendezvénysorozat koncertekkel, tűzijátékkal, a zentai csatát bemutató színdarabbal és számos más kulturális és gasztronómiai eseménnyel várja a látogatókat.

Karácsonyi vásár és újévvárás

A karácsonyi időszak a család és a szeretet ünnepe. Ilyenkor Zentát is elvarázsolja az ünnepi hangulat, a Fő teret pedig belengi a forralt bor és a kürtős kalács illata. A karácsonyi vásáron kézművesek, cukrászok, kovácsmesterek áulják portékáikat. A borutcában mindenki megtalálhatja a neki megfelelelő italt. A vásárt kellemes zene, a melegedők és az ünnepi fények játéka teszi még hangulatosabbá.
Szintén a Fő tér ad helyet az óév búcsúztatójának, amelyet tűzijáték és zenés program kísér.

Kálmány Lajos népmesemondó verseny (május)

A zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ 1994 májusában szervezte meg első alkalommal a később hat körzetre kiterjedő, vajdasági szintű Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt így adózva a tájainkon, főleg a Bánságban káplánkodó nagy szegedi gyűjtő, Kálmány Lajos emlékének, aki halhatatlanná tette a Délvidék néprajzi, népköltészeti kincseit. 

 

 

A város kulturális intézményei

Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ

A zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ 1977-ben jött létre a városi könyvtár, a múzeum, a művelődési ház, két mozi és a felnőttképzést ellátó ún. Munkásegyetem összevonásával egy közös szakszolgálat kialakításával.

Posta utca 18.

 Tel: 024 / 811 – 334

info@tlkk.org )

Művelődési Ház (Színház)

A Művelődési Ház 1977 óta a Thurzó Lajos Közművelődési Központ szervezeti egységeként működik. 2007. december elején megkezdődtek a  Művelődési Ház legújabb felújítási munkálatai, és 2009. szeptember 11-én, Zenta város napján ünnepélyes keretek között átadásra került. Azóta rendeltetésszerűen működik. A Thurzó Lajos Közművelődési Központ egyik alapintézményeként működő Művelődési Ház munkaprogramjában elsődleges célul a közös művelődési és szórakozási alkalmakat, az alkotótevékenység kibontakoztatását és a kultúra eredményeinek terjesztését tűzte ki.

Glavni trg 4.

Tel: 024/812603,

szinhaz@tlkk.org

Városi Múzeum

A múzeum 1970-ben költözött véglegesnek mondható, mai helyére, a műemlék jellegű Szent István plébánia épületének egyik szárnyába, ahol ettől kezdve 722 m2-nyi területtel „gazdálkodhatott”. A múzeum földszintjén, a Plébániapalota keleti szárnyában levő kiállítóteremben őskori, régészeti és a helyi történelmet dokumentáló leletek (a zentai csatával kapcsolatos tárgyi és írásos emlékek) gyűjteménye tekinthető meg. Az első emeleten állandó néprajzi tárlat várja a látogatókat. A múzeum képtára a szomszédos lakóépület földszintjén található.

Glavni trg 5

Tel: 024/811-348,

muzeum@tlkk.org

Városi Könyvtár

A Zentai Városi Könyvtár, amely 1977 óta a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ keretében működik, mint a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű intézménye 650 négyzetméternyi működési területtel, a rendelkezésére álló Zentai Alkotóházzal, Felsőhegyen és Tornyoson egy-egy fiókkönyvtárral, valamint online adatbázissal, helytörténeti gyűjteménnyel, gyermeksarokkal, 8 könyvtárossal és egy takarítóval látja el alapvető közgyűjteményi feladatait; ugyanakkor szűkebb és tágabb közösségünk meghatározó közművelődési intézménye is. A csaknem hetvenezer könyvtári dokumentumból álló állományát magyar és szerb nyelvű gyermek- és ifjúsági irodalom, felnőtt szép- és szakirodalom, valamint sok-sok fontos helyismereti kiadvány gazdagítja.

Poštanska 16

Tel: 024/811-266

Történelmi Levéltár Zenta

A zentai Történelmi Levéltár öt Tisza-menti község (Zenta, Magyarkanizsa, Ada, Óbecse és Szenttamás) területén működött és működő, állami, illetve magán tulajdonban lévő cégek, intézmények iratanyagát őrzi mintegy 60 éve. 
Fő tér 1/II., 24400 Zenta
Telefon: +381 (0)24 811 037
Fax: +381 (0)24 811 134
E-mail: zentarhiv@gmail.com
Ügyfélfogadás: H-P 9-12
Olvasóterem: H-P 8-13

Régi Mesterségek Háza

A Régi Mesterségek Háza várja látogatóit, ahol megtekinthető a letűnt tanyavilág tárgyi hagyatéka, valamint 20 régi műhely teljes felszerelése, ami több mint 10 000 antik tárgyból áll. A látogatók a műszaki ismeretek tanárának vezetésével megismerkedhetnek a műhelyekben a különböző termékek előállítási módjával, pl. a köteles műhelyben mindenki kipróbálhatja a kötélkészítést, a szabóműhelyben az antik varrógépeket, mángrolókat, a kovácsműhelyben megismerkedhetnek a lópatkolással, présekkel, stb.
A gyűjtemény egész évben megtekinthető.

Jovan Jovanović Zmaj utca 16/B

+381 (0)24/814-261 vagy +381 (0)24/814-639)

Magyar közösségi intézmények

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdaság Autonóm Tartomány alapításában működő, zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek mint állami intézménynek a létrehozása (2005) azoknak az új igényeknek a jelentkezését jelezte, amelyek immár a vajdasági magyar szellemi élet teljessé tételét szorgalmazták, s új értéket jelentettek a szellemiség alakulásában és autonómmá válásában. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet vezető és kezdeményező a vajdasági magyar közgyűjteményi és információs szolgáltatásokban; a magyar közművelődési élet egyik főszervezője és a tudományos kutatások kezdeményezője és vezetője. A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű intézménye a városi könyvtár.

24400 Zenta/Senta, Posta utca 18.

Telefon: +381 (24) 816 790

Telafax: +381 (24) 816 390

Mobil: +381 (63) 563 115

Villámpostacím: info@vmmi.org

Honlapcím: www.vmmi.org

Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház 2008-ban jött létre Zenta város alapításával, majd 2012-ben a Magyar Nemzeti Tanács a társalapítója lett, amelynek kiemelt jelentőségű intézménye. Városi színház, tevékenysége viszont regionális. A Kamaraszínház felnőtteknek szóló darabok mellett gyermekelőadásokat is színre visz, és gyermekek számára szervez foglalkozásokat. A Színház igazgatója Wischer Johann.

Cím: Fő tér

Telefonszám: 024 655435

Jegypénztár: +381(0)24 812-603

http://www.zentaimagyarkamaraszinhaz.com/

Zentai Alkotóház

Poštanska 18, 24400 Senta ,Tel: 024/812-526, nfo@tlkk.org)

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium az első és egyetlen magyar tannyelvű, tehetséggondozó, természettudományi-matematikai szakirányultságú gimnázium Vajdaság területén. Eredetileg Természettudományi-matematikai Tehetséggondozó Gimnázium néven 2003. április 22-én jött létre. Alapítója a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőháza.

CÍM: Posta utca 18.

TELEFON: +381(0)24 816 - 666