Nevezetességek, látnivalók

A törökök a XVII. század végére jelentős területeket veszítettek, melyeknek visszafoglalására hadjáratot szerveztek, de 1697. szeptember 11-én Zentánál súlyos vereséget szenvednek a Savoyai Eugén által vezetett keresztény seregektől. A csata emlékét a Tisza-parton felállított emlékkomplexum őrzi.

A főtérre néző szecessziós konceptusú épület a városkép fő meghatározója, s egyben a legimpozánsabb zentai épület. 1912-1914 között épült Kovács Frigyes budapesti műépítész tervei alapján. Az épület masszív tornya szinte uralja a városképet, mely kissé romantikus hatású, de díszeiben a szecesszió jegyeit viseli. A városháza díszlépcsőházának egyedi, remekbe szabott galériája, díszítése s közgyűlési terme szintén a szecesszió egyik kimagasló építészeti emléke.  A közel 50 m magas torony legfelső szintjéről pazar kilátás nyílik a városra és környékére. A százéves épület ötven méter magas tornyáról belátható az egész város. Sokak szerint ez egy kissé romantikus hatású helyiség, amely gazdag díszítésében a szecesszió jegyeit viseli. Legfelső szintjén kapott helyet a Zentai csata emlékkilátó, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra és környékére.

A Tiszán "tutajozva" érkező, olcsó de minőséges fának köszönhetően jöttek divatba a fából több-kevesebb díszítéssel készült napsugaras oromfalak, s terjedtek el különösen az 1880-as évektől az első világháború kitöréséig a folyó menti településeken mind a bácskai, mind a bánsági oldalon (szegedi hatásra), sőt a Szerémségben is felbukkantak. Zentán különösen nagy számban voltak jelen, elsősorban az ún. parasztpolgári házakon, ezért igazi "zentaikumnak" számítanak. A trianoni békeszerződés nyomán húzott új országhatárok megdrágították az olcsó fa útját, ezért a két világháború közötti időszakban már nemigen készítették. A napsugaras díszítéssel kapcsolatban még ma is megoszlanak a vélemények: egyesek pogány napszimbólumokat véltek benne felfedezni, mások viszont inkább a népi vallásosság kifejeződéseként értelmezik

  1903–1904-ben épült Leitersdorfer Béla tervei alapján. A laktanya a népi építészet és a magyaros szecesszió ötvöződésének remekműve, melyet a díszítő elemek részletes és finom kidolgozása tesz a város legjellegzetesebb szecessziós stílusú épületévé.

1907–1909 között épült neobarokk és neoreneszánsz stílusban. Az épület architektúrája ünnepélyes, a főtér meghatározó eleme. Az épület egyik felében található a Szent István Kápolna felette a plébániahivatallal, míg a másik felében kapott elhelyezést a városi múzeum, melyhez képtár is épült. A múzeum komplex jellegű: a földszinten őslénytani, régészeti és helytörténeti (zentai csata) anyag, az emeleten pedig néprajzi gyűjtemény várja a látogatókat.

A templom 1893-1896 között épült Szilágyi János budapesti építész tervei alapján, neogótikus stílusban. Belső tere rendkívül impozáns, boltívei hangsúlyosak. Méreteit tekintve a legjelentősebb templom a községben.

A Kis Szent Teréz-emléktemplom alapkövét 1996-ban a város ünnepén, szeptember 11-én, a zentai csata évfordulóján és Lisiaux-i Kis Szent Teréz halálának 100. évfordulóján helyezték el a Szabadság téren. Tervezője Tóth Vilmos építészmérnök. A templom építése a befejezéséhez közeledik.

A téglaarchitektúrás, neogótikus stílusú templom 1909-1910-ben épült Berzenczey Domokos városi főmérnök tervei alapján. A templom a téglaépítészet remek alkotása.

A Royel Hotel a város központjában taláható, a városi parknál, a Tisza folyó közvetlen közelében. Ezen a helyen 1836-ban már állt a Dobogó kocsma, melynek 1880-tól Királyi Szálló a neve. Az épületet 1911-ben lebontották, helyén még ugyanabban az évben felépült a Royál Szálló. A szálló különös esztétikáját Magyar Ede szegedi építésznek köszönheti. Architektúrája a modern formázás felé hajlik, de szecessziós elemek is díszítik. Az 1967-es rekonstrukció során díszeinek negy részét elrejtették, ennek ellenére 1985-ben a szabadkai Műemlékvédelmi intézet műemlékké nyilvánította. A  2007/2008-as felújítás során sikerült megmenteni az eredeti oszlopokat, koszorúkat és ornamentikákat.

A Felsővárosi köztemetőben található az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc 1849. február 1-jén elvérzett ártatlan áldozatainak 1889-ben emelt emlékműve.

A város főtéri parkját néhány ritka fafajta és cserje díszíti, mint például a ginkófa, a tiszafa, a mahónia, a japánbirs, a rózsa- és az aranyfa. A II. Világháború idején emléktemplom építése kezdődött keleti végében, a falak már álltak de a kommunista rémuralom lebontatta a félkész épületet.

A város nagy parkja – az 1866-ban létesült Népkert – a városközponthoz nem messze, a Tisza régi árterén, illetve az alacsonyabb fekvésű első teraszán található. A valamikor igazi látványosságnak számító Népkertben – ahol csodálatos rózsalugasok és virágágyások pompáztak –, ma csupán a különleges fafajták – a pusztuló kocsányos tölgyek, a kőrisfafélék, a platánfák, a fenyők – a cserjék és a pázsitfűfélék őrzik a város egykori kedvenc sétálóhelyének emlékét. Itt található az uszoda, a labdarúgó és futópálya, valamint az új sportcsarnok.

A várostól északra, a Tisza partján helyezkedik el. Több száz család rendelkezik itt hétvégi házzal. Remek homokos strandja van. Lehetőség nyílik többféle sportolásra is. Számos rendezvényt szerveznek erre a romantikus helyszínre.

A városi képviselet 1904-ben a gimnázium számára egy teljesen új épület felépíttetését irányozta elő. A kivitelezés 1906 tavaszáig tolódott. Az új főgimnáziumi épület Zenta város főterének délkeleti sarkára került, és elkészülése idején - ekkor még nem állt a mai városháza - a legimpozánsabb városi középületvolt. Az épület terve, tantermeinek és berendezéseinek fényképei eljutottak az 1908-ban Londonban rendezett kiállításra, ahol a tervet, mint legjobbat, aranyéremmel jutalmazták.

Nepomuki Szent János szobra Tóth István budapesti szobrászművész alkotása. 1912-ben készült el, s 1914-ben állították jelenlegi helyére, a Joca Vujić térre, a Tisza-híd zentai hídfőjének közelébe.

A Szép utca végén található Tóth István világhírű zentai származású szobrászművész mellszobra.

Gombos Gábor (1851—1894) városépítő polgármester mellszobrát 2011-ben emelték a Posta utca elején. Alkotója Dudás Sándor.

2006. szeptember 11-én pedig Zenta szabad királyi várossá válásának 500. évfordulója alkalmából emelték a Révészt ábrázoló szobrot a Tisza-parton. A szobor Dudás Sándor alkotása.

A Tisza-híd zentai hídfőjénél 2007 novemberében leplezték le az ott 1944-ben kivégzettek kopjafás-emlékművét. A Vörös Hadsereg 1944. október 8-i bevonulása után átláthatatlan politikai helyzet uralkodott, ekkor kezdte meg tevékenységét az addig illegalitásban lévő helyi Népfelszabadító Bizottság, néhány nappal később pedig az az albizottság, amelynek a háborús bűnöket kellett kivizsgálnia. 1944. október 17-én bevezették a katonai közigazgatást. Október 31-én a zentai városi parancsnokság hivatalosan betiltotta a magyar nyelv használatát, ezt követően különféle korlátozásokat eszközöltek a magyarokkal szemben. A kivégzésekre 1944. november 9-én került sor. Az áldozatokat kettesével összedrótozva, fegyveres kísérettel a Tisza-partra terelték, a vasúti töltés közelébe. Kivégzőhelynek jobb híján az árvízvédelmi árkokat használták. A bűnösnek tituláltaknak a mészárlás előtt az árok szélére kellett feküdniük. Egyenként végeztek velük. A kivégzés után mindössze egy vékony földréteget borítottak rájuk. Az elkövetkező napokban a családtagok néhányukat kiásták, a temetőben jeltelen sírokban helyezték őket örök nyugalomra.