Ismét Zentán járt az első magyar űrhajós
Interaktív előadás keretén belül mutatta be Farkas Bertalan a róla szóló könyvet Zentán. Az első magyar űrhajós életútját felölelő könyvével érkezett Zentára, azonban nem érkezett üres kézzel, ugyanis az esemény előtt jelképesen átnyújtotta az adományát a Zentai Közkórház részére.
Csáki Beáta, a Zentai Közkórház igazgatója elmondta, hogy az egykori űrhajóstól egy mobil inkubátort kapott a Zentai Közkórház. Az igazgatónő elmondása szerint a kórháznak már nagy szüksége volt egy mozgatható inkubátorra, amivel sajnos eddig még nem rendelkeztek.
Farkas Bertalan dandártábornok, vadászpilóta és űrhajós 1980. május 26-án a Szojuz-36 nevű űrhajóval első magyarként hódította meg a világűrt, és ezzel Magyarország a hetedikként lépett ki a világűrbe a nemzetek sorában.
Az érdeklődők rövid kisfilmmel egybekötött interaktív bemutatón nyerhettek betekintést az űrhajósról szóló új könyvbe. Farkas Bertalan elmondta, hogy nagyon sok munka állt a tett mögött, és ebből született egy olyan könyv, amelyre rendkívül büszke, mivel gyakorlatilag az életét mutatja be.
Farkas Bertalan egyébként az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének alapító tagja, és a mai napig képviseli Magyarországot az űrkutatással kapcsolatos konferenciákon.
Forrás: pannonrtv.com Fotó: Ürményi Frigyes (Pannon RTV)