Riasztó- és megfigyelőrendszert kapott a Régi Mesterségek Háza Zentán
A Régi Mesterségek Háza huszonhárom éve öregbíti Zenta hírnevét, és egyben óvja és oltalmazza a község és a környező települések hagyatékait. Az intézmény a Bethlen Gábor Zrt.-nek és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának hathatós támogatásának köszönhetően riasztó- és megfigyelőrendszert kapott.
Pecze Árpád, a Régi Mesterségek Házának alapítója elmondta, hogy ezzel egy újabb mérföldkőhöz értek a múzeum állományának megőrzésében. Korábban ugyanis már sikeresen pályáztak egy laptopra, egy vetítőgépre és egy fényképezőre, valamint az épület külső homlokzatát is sikerült felújítaniuk egy támogató révén.
Az alapító továbbá azt is hozzátette, hogy a padlásra felvezető lépcsőház is felújításra szorul, valamint szeretnék jövőben az illemhelyek számát is bővíteni, ez által a kiállítási termeket is jobban el tudnák választani egymástól. Hozzátette, hogy a felújításokkal be lehetne üzemeltetni a kovácsműhelyt, a bognárműhelyt és az esztergapadot is, felettük pedig hat kiállítási termet is ki tudnának alakítani.
A gyűjtemény egyik fele a régi mesterségeket foglalja magába, a másik pedig a letűnt tanyavilág tárgyi hagyatékát. Maga a gyűjtemény 540 négyzetméteren terül el, ami szükség esetén bővíthető.
A jó idő beköszöntével már újra látogatható a rendhagyó kiállítás. Az érdeklődők a 024/814-261-es vezetékes, vagy a 063/8964780-as mobilszámon jelezhetik látogatási szándékukat.
Pecze úr azt is hozzátette, hogy terveik szerint őszre ismét egy nagyobb rendezvény kerül megrendezésre, amelyen a teljes tárlat megtekintése mellett a látogatók a különböző régi szerszámokat is kipróbálhatják.
Forrás: magyarszo.rs Fotó: Tőke János (Szabad Magyar Szó)