Felszentelték a felújított keresztet a zentai kórháznál
Zenta város Katolikus Egyházközségei az útszéli keresztek felújításán tevékenykednek. Ezúttal a zentai körzeti kórház előtti, 1848/49-es emlékkereszt kerül felújításra.
A felújított mű eredeti szentelése március végén lett volna, viszont a járványhelyzet miatt csak vasárnap tudták elvégezni a szertartást. A szentelést ft. Nagy József, a Kis Szent Teréz Emléktemplom plébánosa végezte. Az eseményen Tari László, zentai helytörténész pedig múltidézést tartott.
A kereszt tartóoszlopa több, mint egy éve tört le, viszont a rajta lévő vas kereszt ép maradt, tehát csak az oszlopot kellett újraépíteni.
A keresztet 1883-ban állították azok emlékére, akik életüket és vérüket adták az 1848/49-es szabadságharcban. A keresztet eredetileg az úgynevezett zentai sáncoknál építették, és 1943-ban helyezték át a zentai kórház elé.
A vasárnapi keresztszentelésen a Magyar Nemzeti Tanács nevében Hajnal Jenő, a Tanács elnöke, a zentai önkormányzat nevében pedig Czeglédi Rudolf, Zenta polgármestere helyezett el emlékkoszorút az újonnan felszentelt kereszt talapzatán.
Forrás: magyarszo.rs Fotó: Gergely József (Magyar Szó)