Felhívás az Énekelt Versek XXV. Zentai Fesztiválján való részvételre
A fesztiválnak ezúttal több apropója is van, hiszen a nemzeti újrakezdés éve alkalmából, emlékezve Gion Nándor író születésének 80., Szeli István író születésének 100., Munk Artúr író születésének 130., Lányi Ernő zeneszerző születésének 160. évfordulójára a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta Önkormányzata közreműködésével XXV. alkalommal rendezi azt meg 2021. május 21-e és 23-a között.
Még a 2020-as évben nyolc, a Kárpát-medencében élő fiatal költőt keresett fel a szervezőbizottság a kötelező versek megírására. A beérkezők közül Oláh K. Tamás: az órák lehetősége című költeménye lett kiválasztva kötelező versnek. Megzenésítésre ajánlottak még a következő költemények: Áfra János: Összeroskad, Marcsák Gergely: Fekete-Tisza, Shrek Tímea: Hidegfüst és Vida Kamilla: Utópia és uzsonna egy kertben, mely a versailles-i kastély kertjének pontos mása.
Most is bemutatkozási lehetőséget kapnak azok az előadók, amelyek énekelt verseket adnak elő a maguk által megálmodott hangszerelésben. A részvétel feltétele, hogy a jelentkezők három megzenésített verssel készüljenek, ebből az egyik a már említett kötelező; a másik kettő pedig szabadon választható. A versenyt 2021. május 21-én a Zentai Magyar Kamaraszínház kamaratermében a műfaj legkiválóbb képviselőiből álló zsűri előtt rendezik meg.
A versenyen első helyezett 60 ezer dinár, a második 45 ezer dinár, míg a harmadik 35 ezer dinár értékű elismerésben részesül, amelyeket vásárlási utalvány formájában osztanak ki. Ezeken túl a győztes felléphet majd a fesztivál gálaműsorán, ahol a Kaláka zenekar lesz a díszvendég. Jelentkezni május 5-éig lehet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (www.vmmi.org, Felhívások menüpont), ahol a felhívás, a versszöveg és a jelentkezési lap is megtalálható.
A versenyzők számára biztosított a szállás és az étkezés, a verseny pedig rögzítésre kerül. Ezeket a hangfelvételeket a későbbiekben a televízió sugározza, a készült videókat a szervezők elérhetővé teszik majd. A fesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű országos rendezvénye.
Forrás és fotó: vmmi.org