Tovább halad a Zenta községi iskolák felújítása és modernizálása
A községben tavaly a Thurzó Lajos és Petőfi Sándor Általános Iskola mellett a Gimnázium épülete is megújult, idén előreláthatólag az ilyen jellegű munkálatok folytatódnak a többi fejlesztésre, modernizálásra szoruló községbeli iskolákkal. Ezek a tervek szerint tartományi és önkormányzati támogatással, valamint a Magyar Nemzeti Tanács segítségével együtt valósulnak majd meg.
A közelmúltban több jelentős felújítási munkálat is zajlott a városi Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol elsősorban az intézmény épületének tetőszerkezetén kellett javításokat eszközölni. Ezek elvégzése után az elképzeléseket követve tovább folytatódhat majd az idei évben az intézmény korszerűsítése.
Az általános iskola igazgatója, Gordán Kolos mondta el, hogy a teljes körű, mindent átfogó felújításra még biztos, hogy várni kell egy ideig. Addig is azonban folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél szebbé, élhetőbbé tegyék az épületet. A Tartományi Gazdasági Titkárság által idén kiírt pályázatra is jelentkeztek, amivel a cél az lenne, hogy a nyílászárókat ki tudják cserélni a következő időszakban. Ezzel kapcsolatban bizakodóak; ez mellett párhuzamosan szintén pályáztak, hogy a tornaterem felújítása is folytatódhasson a továbbiakban.
Zenta község a Tisza-mente oktatási, művelődési és egészségügyi központja, így az önkormányzat rendkívül fontosnak tartja, hogy különös odafigyeléssel forduljon az érintett intézmények modernizálása felé. Az idei évben szintén igyekeznek minél több erőforrást belefektetni a fejlesztésekbe, felújításokba. A község művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagja, Juhász Attila elmondta, hogy most zárult le a Stevan Sremac Általános Iskola felújítási terveinek kidolgozására kiírt pályázat, amely ugyanolyan jellegű, mint korábban a Thurzó iskola ügyében. A tervek szerint ezt folytatni akarják és a jövőben a Petőfi Iskola, valamint a Tömörkény István Általános Iskola is be lesz vonva a projektbe. Ezeken túl pedig nem feledkeznek meg a kisebb falusi iskolákról sem, melyeknek a folyamatos javítására is odafigyelnek.
Forrás: pannonrtv.com Fotó: Ürményi Frigyes