Sok hűhó semmiért Zentán
William Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabját vitte színpadra a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata.
Az angol klasszikuson keresztül a mindenkori néző két szerelmi történetbe pillanthat bele. Azzal is találkozhat, hogy a pletykálkodás egyáltalán nem új keletű dolog, ugyanúgy része volt a mindennapoknak már 400 évvel ezelőtt. A Jászai Mari-díjas Mezei Kinga rendezte ezt a darabot, amely egyébként Messinában játszódik, ahová Don Pedro megérkezik a seregével a győztes háborúból. Ennek a seregnek a tagja Claudio is, aki megérkezésük után azonnal szerelmes lesz a kormányzónak a lányába.
Leonatót, a kormányzót Mess Attila alakításában láthatják a nézők. Az általa játszott karakterről a színész elmondta, hogy nagyon büszke apa; a darab elején már kiderül, hogy Herora vágyik az ifjú hős, Claudio és vele együtt a hozományra is. Az öröm addig a pontig tart, amíg meg nem kezdődnek a pletykák és összeomlik a világ. Ebben a korban a büszkeség még büszkeségnek számított és a végsőkig küzdöttek az igazságért.
Az említett történet szál mellett még Beatrice és Benedetto szerelméről kapunk képet, a kettejük között kialakuló érzelmek vannak még előtérben a darabban. Ennél a párosnál a hölgyet Lőrinc Tímea alakítja, aki magáról elmondta, hogy ő egy olyan fajta színész, aki szereti megnézni az alakításokat, amiket előtte mások is megcsináltak. A lopást ilyen téren legálisnak tartja, mert ugyan átvehet egy gesztus vagy bármit, ugyanúgy nem tudja majd megjeleníteni azt.
A páros másik oldalát Dévai Zoltán játszotta, aki említette, hogy Újvidéken, amatőr színészként már korábban feltűnt Benedetto szerepében. A diákszínpadra járt, ahol Kőrösi István rendezése mellett csinálták meg ezt az előadást. Ez értelemszerűen segített neki a mostani produkció során, nem volt számára új a karakter és a történet sem.
Az előadás premierje ma este lesz a Zentai Magyar Kamaraszínházban, ahol az aktuális járványügyi szabályokkal összhangban tartják majd meg a bemutatót.
Forrás: pannonrtv.com Fotó: Molnár Ádám