A zentai sportolók a fejlődést remélik a 2021-es esztendőtől
Mint a világ összes pontján, a 2020-as év és a koronavírus világjárvány határozottan rányomta a bélyegét minden folyamatra. Nem kivétel ez alól a Zenta községbeli sportélet sem. Számos hagyományos, évek óta megtartott rendezvényt, sporteseményt lemondtak; ezek közé tartozott például a Magyar Szó kupa is, amelyen az atlétika sportágában aktív versenyzők mérik össze képességeiket egymással.
Az események elmaradása mellett a fejlesztések is szerényebb tempóban haladtak a tavalyi év során. A legtöbben azért továbbra is bíznak benne, hogy idén valósággá válhat több tervben lévő projekt is. A Zentai Atlétika Klub sportolója, Miroslav Lalic a járványhelyzet miatt nehezen jut oda, hogy edzeni tudjon. Ennek ellenére sikerült néhány versenyen részt vennie, ezekről pedig kiváló eredményekkel tért vissza.
Elmondta, hogy az első versenye még a fővárosban, Belgrádban volt, ahol első helyen végzett. Ezt követően a fiatalok országos bajnokságán vett részt, ahol a második helyet sikerült elcsípnie. Sajnos ott hibázott a startnál, viszont összességében elégedett volt a teljesítményével. A folytatásban még szerepelt a felnőtt országos bajnokság versenyzői között is, itt 60 méter és 4x200-at futott. Az utóbbiban érmet szereztek, valamint új klubrekordot állítottak fel.
A vírushelyzet továbbá nem csak a versenyek lebonyolítását lehetetlenítette el, de a fejlesztések is jelentős mértékben visszaestek. A zentai Sportszövetség titkára, Szegedinszki Igor elmondta, hogy egyedül a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola műfüves pályája köré sikerült felhelyezni reflektorokat. Az idei évre azonban komolyabb tervekkel készülnek. Hozzátette, régóta akarják már az atlétika pálya felújítását, melynek a tervdokumentációja már elkészült a Szerbiai Atlétikai Szövetségnek hála. Ezt már átadták az önkormányzatnak és abban bíznak, hogy tartományi vagy magyarországi segítséggel meg is sikerül valósítani a terveket.
Forrás és fotó: pannonrtv.com